Könyvem.hupont.hu

Horváth Panna:

Csábítók

Epilógus

Régi, már több mint száz éves tákolmányban éltem a családommal.
Lucinda a takarító nőnk, már vagy öt éve a szolgálatunkban állt. Mindig kicsit bolond hölgynek tartottuk, úgyhogy nem csodálkoztam azon, hogy egy nap arra értem haza az iskolából, hogy valaki kiabál. A hang irányába siettem ami a padláshoz vezetett. A szűk helység hosszú lépcsője ki volt engedve, ebből tudtam, hogy van fönt valaki. ( na meg persze a sikoltozásból) Föl másztam és Lucindával találtam szemben magam. Arca halálra váltan sápadt volt. Valamit nézett: egy óriási pók mászott végig a falon. Óriási, szőrös pók. Én is megijedtem tőle, de féltem, hogyha sikítok még jobban megrémítem az asszonyt. Fogtam egy poros könyvet és rácsaptam. De addigra a pók már eltűnt.
- Natalie,- nézett rám- óvakodj tőlük!
Aztán elfutott. És többet nem jött vissza. Nem azért mert annyira megijedt. Sokkal nyomósabb oka volt…
Lucinda meghalt.

1.fejezet
Furikázás

2 évvel később…
Amint „kiléptem” az iskolából észre vettem Michaelt. Nem volt nehéz észre venni, mert az óriási tömegben mindenkinél magasabb és jóval színesebb volt.
Michael a tesóm volt, még mielőtt abba a hitbe rángatnátok magatokat, hogy ő a pasim, vagy valami olyasmi.
Csak azért volt fontos, hogy megtaláljam, mert ő volt a fuvarozóm. Nélküle elég nehezen jutottam volna haza. Ugyan a házunk nagyjából tíz percnyire volt a sulitól, de én nem tudtam volna még így sem haza jutni.
Nem sokkal Lucinda a takarítónőnk halála után szörnyű mégis nevetséges balesetet szenvedtem. Mind a két lábam lebénult egy tonna vas „hatása” után. Egyszer majd bele megyek a részletekbe, hogy milyen béna voltam és be álltam egy vas szállító autó mögé, de most nem ez a fontos. A doki akkoriban azt mondta, hogy ha ilyen gyorsan fejlődik a technika mint addig hamarosan megint járhatok. Addig viszont egy nyikorgó tolókocsiban kell punnyadnom.
Én viszonylag jól viseltem a dolgomat. Soha nem panaszkodta, hogy nem tudok a többiekkel futkosni, meg ilyesmik.
Most pedig, hogy elmondtam röviden a történetemet térjünk vissza Michaelre.
Amikor megtörtént a balesetem Michael irtó kedves üzemmódra váltott. Én ennek csak azért nem örültem, mert tudtam, hogy nem önszántából teszi. Legalábbis nem teljesen…
Két éve ugyanis össze veszett anyáékkal rólam.
- Michael. Natalie fuvarozásáról lenne szó.
Anya ezzel kezdte mondandóját.
- Tudod, hogy én és apád csak későre érünk haza. Arra kérnénk téged, hogy segíts neki haza jönni suli után.
Mivel én a szobámban voltam és alvást színleltem nem láthattam Michael arcát. Tuti hogy megdöbbent.
- Mikor? –kérdezte az idiótát tettetve.
- 12:30-ra kéne oda menni érte. Ha jól tudom te negyed órával előtte végzel.
Ezt már apa mondta, nyugodtan és kiegyensúlyozottan.
- 12:30-kor? –kérdezte M bambán- De hisz az egybe esik az edzéseimmel.
A hangja feldúlt volt. Neki mindent csak a hülye rögbiről szólt. Arra nem is gondolt, hogy nem tudok mit csinálni és valahogyan haza kell érnem.
- Hát akkor mostantól ejtve vannak az edzések drágám.
Felelte halál nyugodtan anya.
Ezután szék csikordulást hallottam, és tudtam, hogy Michael felállt.
- Az ő élete már tönkre ment! Miért kell tönkre tenni az enyémet is? –ezen ott az ágyamban el bőgtem magam. A hülye tizenöt éves fejemmel el is hittem, hogy az életem el van cseszve…
Nos tehát ezért tudtam és hogy Michel miért kedves velem. Mert muszáj volt.
Oda gurultam hozzá és rá köszöntem: - Helló!
Biccentett aztán segített beülni.
Hazáig egy mukkot sem szólt. Utáltam…

A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat