Könyvem.hupont.hu

Helló! Nem tudom, hogy jártatok-e már itt. Ez a honlap már nagyon régóta fenn van tartva! De most új életet kezd. Jó szórakozást!

Helló! Képzeljétek ma (2010.12.10.) volt a suliban karácsonyi ajándékozás. Ez azért jó mert mindenkinek, kellet írnia egy verset arról az emberről akinek ajándékot ad. Hát itt a vers amit eg lányról írtam, de mivel az osztály társaim szerint énjó vers író vagyok, ma a szünetben még pár gyereknek is írtam verset!
De azokat nem jegyeztem meg úgyhogy majd elkéremtőlük! :)
Tehát első versem:

Írtam én egy verset szépet,
Egy gyönyörű lányról,
Őt ismertem legelőször
Ebből az osztályból.

Kicsit furcsállottam néha,
Hogy van egy fiú,
Ki ugyanúgy néz ki ahogy ő,
Csak haja nem éppen oly hosszú.

A Lánynak a haja barna,
A fiúnak is olyan volt,
Kiderült, hogy ikertesók,
Ezért ugyan olyanok.

Bolgod karácsonyt kívánok,
Ennek a gyönyörű lánynak,
Ki skorpió jegyben született,
Soha nem lesz gyáva.

Na ez az én versem egy lányról aki az osztályomba jár, de a nevét nem íratom, le hiszen személyi jogokat sértene. (Azt hiszem)

És a karácsony örömére még egy szomorú, de szép vers melyet szintén én írtam és még nincs kész.

Karácsonyi éjszaka a határnál

Kedves fagyöngy sorok,
Állnak az utcában,
Kedves kis gyerekek,
Dalolnak egy párban.

Betlehemet játszik,
Ó az utca népe,
Ó egy kicsit fázik,
Minden, a sötétben.

Ó, a bokrok és fák,
Feldíszítve állnak,
Ragyogó, szép színben,
Ó hogyan pompáznak!

Minden fiú és lány,
Ünneplő ruhában,
Szeli át a várost,
Egymás kezét fogván.

Ajándékot adnak,
És örülnek nagyon,
Vidám zsibongással,
Mint egy piciny vadon.

Aztán mikor egyszer,
Éjfélt üt az óra,
Minden fiú és lány,
Eltér nyugovóra.

Ó de valaki még
Ott kóborol resten,
Nem tér be sem házba,
Sem valahol Pesten.

Ó vajon mi érte?
Ó vajon mi bántja?
Ó vajon hol lehet neki,
Gyönyörű hazája?

Lehet, hogy nem is kell félteni?
Lehet, hogy elfelejtett bemenni?
Vagy lehet, hogy ennyire megtettszett neki ez az élet?
Be sem tér már soha, sehovásem éjel?

Ó vajon mi lelte?
Ó vajon mit csinál?
Ide kinn fagy majd meg?
Vagy valahol majd meg száll?

Sétál és csak sétál,
Bele ül a hóba,
Nem zavarja ez már,
Ó csak hébe hóba.

Ha meg majd zavarja,
Úgyis fel kel onnan,
Ó és mi lesz ha nem?
Nincsen semmi gondja?

Ott üldögél kicsit
Aztán újra fel áll,
De vissza zuttyan hamar,
Nem sikít, csak némán.

Biztosan elbotlott,
Egy kicsiny sziklában,
Melyet a fagyott jég,
És a hó csinálta.

Ha viszont bucka volt,
Úgyis mindjárt föl áll,
Nem kell őt félteni,
Hisz mindjárt megy tovább.

Ott állok én némán,
Jajj de ő nem áll föl,
Jajj mi lelte szegényt?
Vajon mit tehetnék?

De a válasz nem jő,
Ó most mit tegyek,
Mi lesz velem, hogyha,
Most közelebb megyek?

Nem, nem megyek,
Győzött a félelem.
Ha közelebb megyek,
Félek, hogy én is elesem.


De aztán jön valaki.
Talpa alatt ropogott a hó.
Nem, nem ő az
Nem ő a télapó.

Többet mondani én,
Ó már nem tudok,
Én is elestem ott,
S felkelni nem fogok.

Csak egy halk puffanás volt,
S egy kevés fájdalom,
Nyolcadik karácsonyom,
Az utolsó karácsonyom.

Talpai alatt
ropogott a hó,
Nem sajnos nem
Nem ő a télapó.

Hosszú cső a kezében,
Sa csak járt tovább,
Ott a vonal mentén,
Hogy ne lépd át a határt.


Remélem etszett a vers! Nyugi nem minden versem ilyen szomorú, de most ilyen volt az ihlet!







Weblap látogatottság számláló:

Mai: 2
Tegnapi: 1
Heti: 3
Havi: 36
Össz.: 22 777

Látogatottság növelés
Oldal: Verseim
Könyvem.hupont.hu - © 2008 - 2024 - konyvem.hupont.hu

A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »